Pest és Bécs között félúton elhelyezkedő Győr is hangulatos adventi programokkal várja az odalátogatókat. Amíg a Bécsi Advent inkább a vásárlásról szól, addig a Győri Advent a család minden tagjának tartalmas szórakozást kínál. A város főterén terepasztal, embereket szállító és kisvasút és körhinta áll a gyerekek rendelkezésére mialatt a szülők – természetesen kellő mértékkel – forralt bort iszogatnak.
Bécs Advent 2011
Európa egyik legnagyobb karácsonyi vására a bécsi adventi vásár, amely különösen felkapott a magyarok körében. Ott jártunkkor a látogatók legnagyobb számban magyar anyanyelvűek voltak, de az eladók között is jócskán találhattunk magyart. A legnagyobb adventi falut a Városházánál találjuk, de egy kisebb adventi vásár a múzeumi negyednél is van. Ugyanakkor az autentikusabbat a Hofburgtól északra találjuk egy kis utcácskában, itt jórészt osztrákok vannak és ott különféle füstölt húsokat kolbász árulnak, no meg puncsot, mert ugye anélkül nem advent a bécsi advent.
HATEJAMO
I. Pécsi Nemzetközi Hadi-,Technikatörténeti Jármű- és Modellkiállítás az Expo Center, a Pécs Pláza területén és a közte lévő 12 hektáron.
VI. Budai Eliberata
Most hétvégén tartják a már hagyományosnak számító Budai Elibereta ünnepséget a Budai várban, amelyen hadijátékokkal, történelmi életképekkel emlékeznek meg Buda 1886-os török uralom alóli felszabadulásról.
további képek
Buda Eliberata 2010. 08. 27. pénteki program- Belépés díjtalan
- Tábor verés
- Kötetlen programok
Buda Eliberata 2010. 08. 28. szombati program – Felnőtteknek 750 Ft, gyerekeknek díjtalan
- 10 00 – 10 15 Csapat szemle, bemutatás
- 10 45 – 12 00 Ostromjáték főpróbája
- 12 00 – 12 30 Borászati bemutató és kóstoló
- 13 00 – 13 30 Hagyományőrző katonai bemutató
- 13 30 – 14 00 Hagyományőrző katonai bemutató
- 14 30 – 15 00 Színházi előadás
- 15 00 – 15 30 Hagyományőrző katonai bemutatója
- 15 30 – 16 00 Színházi előadás
- 16 00 – 16 30 Hagyományőrző katonai bemutatója
- 16 30 – 17 45 Ostromjáték
Buadai Eliberata 2010. 08. 29. vasárnapi program -Felnőtteknek 750 Ft, gyerekeknek díjtalan
- 09 00 – 10 00 Koszorúzás a vár területén
- 10 00 – 10 30 Katolikus istentisztelet
- 10 45 – 12 00 Ostromjáték
- 12 00 – 12 30 Borászati bemutató és kóstoló
- 13 00 – 13 30 Hagyományőrző katonai bemutató
- 13 30 – 14 00 Hagyományőrző katonai bemutató
- 14 30 – 15 00 Színházi előadás
- 15 00 – 15 30 Hagyományőrző katonai bemutató
- 15 30 – 16 00 Színházi előadás
- 16 00 – 17 15 Ostromjáték
A hatodik alkalommal megrendezett történelmi várjátékok a szokott helyen a Budai vár Újvilág kertjében kerül megrendezésre.
További információk
Koppánytető lovasjátékok
Pápa mellet Koppánytetőn a hétvégén, június 12-én és 13-án lovasjátékokkal egybekötött hagyományőrző fesztivál lesz.
A programban többek között szerepel:
- Lovagi viaskodások
- Legio – Brigetio Római légió bemutatója
- Ügyességi lovasjátékok, díjugratás
- Harci szekér (biga) bemutató
- Pápai végvári vitézek lovagi torna
- Népek csatája történelmi jelenet
- Történelmi íjászverseny
- Vár szépe választás
Részletes program a lovaspark honlapján található.
Kategóriák
- Képes beszámoló (6)
- könyvajánló (1)
- Nincs kategorizálva (2)
- Programok (14)
- Szórakozás (9)
- Technika (4)
Címkék
Archívum
| H | K | S | C | P | S | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| « dec | ||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
műemlékek info
- Advent Győrben
- Bécs Advent 2011
- HATEJAMO
- VI. Budai Eliberata
- Koppánytető lovasjátékok
- Machu Picchu 3d
- Magyar Műemlékek 3D-ben
- Húsvét a Vajdahunyadvárban
- Mától ismét látható a Feszty körkép
- Műemlékek 3D-s panorámaképeken
