Műemlékek Blog műemlékek info logo
Információ mindenről, ami műemlék
  • Műemlékek
  • Hírek
  • Média
  • Kapcsolat

Hollókőn ismét megelevenednek a Húsvéti hagyományok

Kategoria: Programok, Szórakozás | 2010. március 31. | |

Húsvét vasárnapján és hétfőjén idén is várják a vendégeket a Nógrád megyei Hollókőn
A világörökségi helyszín immár 12 éve szolgál színteréül, a régi hagyományokat felelevenítő ünneplésnek. Az idei évben is a gasztronómia, no meg a locsolás mellett, a főszerep a néptáncosoké és a zenészeké.

Hollókő Húsvét

Hollókő Húsvét

Vasárnap a program 8:30-kor kezdődik ételszenteléssel és a megnyitóval, majd egymást váltják a hagyományőrzők és a táncosok. A műsor kilenc órától kezdődő locsolóbállal ér véget.

A hétfői nap szentmisével kezdődik, majd a hangsúly a locsolásra tevődik át, de természetesen ezen a napon se kell nélkülöznünk a folklór előadásokat.

Részletes program

Tags: világörökség
Nem kommentálták még »

A Google Earthben már Bécs is elérhető 3D-ben

Kategoria: Szórakozás, Technika | 2010. február 16. | |

A hét végén a Google Earth alkalmazásban aktiválták a Bécset bemutató 3D-s réteget.

Nem kommentálták még »

Megjelent a Várak, kastélyok templomok magazin legújabb decemberi száma

Kategoria: könyvajánló | 2009. december 16. | |

Várak, kastélyok templomok decemberi száma

Benne várak, kastélyok, templomok a dunakeszi római kikötőerődtől a középkori cronwalli várig

Tags: kastélyok, templomok, várak
Nem kommentálták még »

Első ízben, november 14-én rendezik meg a Múzeumok Őszi Éjszakáját

Kategoria: Programok, Szórakozás | 2009. november 9. | |

Első ízben, november 14-én rendezik meg a Múzeumok Őszi Éjszakáját.  A programhoz 65 – vidéken 41, a fővárosban pedig 24 – múzeum és kiállítóhely csatalakozott. A rendezvények, a névadással szemben, sok helyen már reggel elkezdődnek. A programról pontos információkat a múzeumok honlapjairól szerezhetünk.

Múzeumok Őszi Éjszakája 2009 novemer 14

Múzeumok Őszi Éjszakája 2009 novemer 14

Ízelítő a Budapesti Programokból:

  • OMIKK
  • Vármúzeum
  • Csekovszky Művészeti Közalapítvány
  • Erdős Renée-Ház
  • Királyi Borház és Pincemúzeum
  • Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
  • Iparművészeti Múzeum
  • Kresz Géza Mentőmúzeum
  • Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
  • Magyar Nemzeti Galéria
  • Magyar Nemzeti Múzeum
  • Magyar Természettudományi Múzeum
  • Magyar Tudományos Akadémia  Művészeti Gyűjtemény
  • Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeuma
  • Néprajzi Múzeum
  • Petőfi Irodalmi Múzeum
  • Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  • Szépművészeti Múzeum
  • Sziklakórház
Csekovszky Művészeti Közalapítvány

Tags: Hétvégi Program, Múzeum, Múzeumok Éjszakája
Nem kommentálták még »

Parlament nemzeti színekben

Kategoria: Képes beszámoló | 2009. október 31. | |

okt-23

Tags: 1956-os forradalom, október 23, Parlament
Nem kommentálták még »

« Régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések »

Kategóriák

  • Képes beszámoló (6)
  • könyvajánló (1)
  • Nincs kategorizálva (2)
  • Programok (14)
  • Szórakozás (9)
  • Technika (4)

Címkék

3d 3D Modell 1956-os forradalom advent advent Bécsben Bécs Budai Vár google Google Earth Győr Hétvégi Program Hadi Játékok hagyományőrzés kastélyok Múzeum Múzeumok Éjszakája Műemlék október 23 ostromjáték panorámakép Parlament Szentendre templomok várak várostrom Vajdahunyadvár Vajdahunyad vár világörökség

Archívum

február 2012
H K S C P S V
« dec    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

 

RSS műemlékek info

  • Advent Győrben
  • Bécs Advent 2011
  • HATEJAMO
  • VI. Budai Eliberata
  • Koppánytető lovasjátékok
  • Machu Picchu 3d
  • Magyar Műemlékek 3D-ben
  • Húsvét a Vajdahunyadvárban
  • Mától ismét látható a Feszty körkép
  • Műemlékek 3D-s panorámaképeken
2012 Műemlékek Blog Bejelentkezés
MŰEMLÉKEK | BLOG | RSS | FÉNYKÉPEK | PANORÁMÁK | KAPCSOLAT |